A Fekete Lyuk - Nagytömegű tévedések

     Számos hibát, tévedést, vagy szándékos félrevezetést találhatunk az asztrofizikában. Ezeket a hibákat szeretném ebben a blogban helyesbíteni és magyarázni.  Ugyanis teljesen hibás az értelmezése a Fekete Lyukaknak (Black Holes) és a Neutroncsillagnak, továbbá hibás a Csillagevolúciós elmélet, mert már a csillagok működésének elmélete is hibás! 

A Planetarizáció

A planetarizáció a csillagrendszerek születésének folyamata

                  Ezeket a "feketelyuk" ábrázolásokat naponta láthatjuk a tudományos sajtóban és egyetemi tanulmányokban,  mert egy alapvető tévedést másolnak évtizedek óta! Ezért nagyon fontos, hogy egyszerre tisztázzuk a Fekete Lyuk illetve az Újszülött Csillagrendszer tulajdonságait:

                 Amint a képeken jól látható, az úgynevezett "Fekete Lyukat" akkréciós korong közepén ábrázolják, márpedig az akkréciós korong az Újszülött Csillag-rendszerek sajátja:

          A félreértést minden bizonnyal egy másik hiba, a csillagevolúciós elmélet tévedése okozza. Az újszülött csillag ugyanis a nukleáris folyamat beindulása előtt mindössze egy nagytömegű, rendkívül gyorsan pörgő (spin) anyaghalmaz, mely ekkor még olyan forró és sűrű, hogy a láncreakció nem tud beindulni, de magakörül már létrehozza azt a csillagpor- és plazmakorongot, amelyből a bolygók is kialakulnak. Ez az úgynevezett Proto-Star, azaz Előcsillag:

           Az Előcsillag ekkor még nem más, mint a Szupertömegű Mag (Supermass Nucleus), ami a nukleáris folyamat előtt semmilyen életjelet nem ad. A gamma- és röntgensugárzás is csak később, és szakaszosan mutatkozik, amikor már a láncreakció kezd beindulni:

        Ez az Előcsillag tehát csak az őt körülvevő, forgó anyaghalmaz közepén érzékelhető, mint "Fekete Lyuk" - természetesen tévesen! Jó példa erre az NGC5548 jelű, egyes tipusú, tehát fiatal Seyfert Galaxis, amelynek a közepén Nagytömegű "Fekete Lyuk"-at találtak. Ám a több mint 4 évtizedes megfigyelés a tudósok számára megmagyarázhatatlan viselkedést produkált:

    Amint a képen látható, 1998-ban a "Fekete Lyuk" elkezdett anyagot kilövellni! gamma és rtg sugárzás mellett. 2002-ben már négyatomos szenet és hidrogént, 2004-ben pedig már sziliciumot is detektáltak a kilövellt gázfelhőben! A folyamat ezt követően megszakadt, majd 2011-ben újra kezdődött, s 2013-ban már a többi elem mellett kétatomos szenet is kilövellt. Ma, 2016-ban az NGC5548 galaxis szupertömegű "Fekete Lyuk" magja ilyen képet mutat:

           Meg kell jegyezzük, hogy a galaxisok születése sokban hasonlatos a csillag-rendszerek születéséhez. A központi csillag általában óriási, sokmillió Nap-tömegű. Az NGC5548 galaxis közepén tehát egy óriáscsillag született, amit korábban Fekete Lyukként azonosítottak! A mi galaxisunk közepén is található egy ilyen óriáscsillag, az Alcyone.

Planetarizációs folyamat

A sűrű csillagközi felhők, amilyen az Orion-köd, Lófej-köd, az Eszkimó-köd, stb. forró plazmája a kiindulási alapja a galaxisok, csillagrendszerek születésének. Az ezekben a felhőkben nagy sebességgel pörgő hidrogén atomok forró plazmát alkotva összesűrűsödnek és nagytömegű magokká egyesülnek. Ezek a magok fogják képezni a születendő csillagok nagytömegű fűtőanyagát, s ez valójában az Előcsillag, a Proto-Star. Ez az Előcsillag 20km-től akár Föld-nagyságú is lehet, a tömege pedig elérheti a többmillió Naptömeget. Nagy előszeretettel keverik össze a Neutroncsillaggal, hiszen ez a mag olyan sűrű, hogy atomjai több ezer neutront is tartalmaznak. Az az Előcsillag, amelyik eléri a 75 Jupiter-tömeget már képes a láncreakció beindítására. Ezzel elérkeztünk anyagunk legkényesebb részéhez, a csillagevolúciós elmélet hibájához. Ugyanis a csillagok nem hidrogén-fúziós erőművek, a láncreakció nem a hidrogén egyesülésének folyamata, hanem a spontán fisszió (nukleáris bomlás) eredménye. A csillagok melléktermékeinek elégetése - a fisszió végtermékének megfelelően -a nehezebb elemektől folyamatosan a könnyebbek felé halad, s a csillagok színképe az elégetett elem színképével azonos. A fissziós folyamat során természetesen már a kezdetektől jelen van a hidrogén, de igen stabil, H2- H3, tehát deutérium és tricium állapotban. Ezért a hidrogén nem vesz részt az égési folyamatban. Ha részt venne, az azt jelentené, hogy a csillag utolsó stádiumba lépett, s 1-atomos hidrogént termel, aminek az égési hőmérséklete elérheti a 20 000 C fokot is, színképe pedig vakító lilásfehér.

A központi Előcsillag nagy sebességű forgása összesűríti a csillagközi plazmát, létrehozva ezzel a szupertömegű magot, miközben kisepri a csillagközi port. Ez alkotja a magot körülvevő akkréciós korongot, amelyben kialakulnak a bolygók. Az akkréciós korong növekedése lelassítja és lehűti a magot, amelyben ekkor beindul a spontán fisszió - a szupertömegű elemek nukleáris lebomlása. Valójában az ekkor bekövetkező nukleáris robbanás a Szupernova-robbanás. Ahogyan a neve is jelzi, az új csillag robbanása (nova=új). Ez tehát a planetarizáció folyamata.

A csillagok színképe minden esetben megfelel a fissziós melléktermék égésekor keletkező, specifikus színképnek. Az éghető - vagyis tovább már nem bomló - melléktermékek a higanytól a hidrogénig bármilyen fűtőanyagot adhatnak - a periódusos rendszer szerint csökkenő atomsúly alapján. Ennek megfelelően a csillagok koruktúl főggően lehetnek ólom...higany...wolfram... kripton... vas... kálium...magnézium...oxigén... szén... hélium...hidrogén csillagok.

A csillagok mérete ennek megfelelően valamelyest arányos a korukkal, a fiatal csillagok óriási méretűek, az idővel fogyó szupertömegű mag azonban egyre kisebb csillagot eredményez. Természetesen függ a méret a galaxisban elfoglalt pozíciótól is. A központi csillag a legnagyobb, a többi egyre kisebb.

Ez egy vörös óriás sémája (lényegében grafika), amely a színképe alapján réz, vagy vas melléktermék égetésével mutatja ezt a színét.

 A Sirius Alfa és társa, Béta lehetnek magnézium és oxigén termelő csillagok.

     Napunk színképe alapján ma még hélium-csillag, tehát héliumot éget, de a hélium nem a hidrogénfúzió melléktermékeként, hanem a radon fissziójából származó bomlástermék eredményeként keletkezik. Amint kifogy a radon a magból, a következő fázisban hidrogént fog termelni bomlástermékként, amelynek az égéshője 4-szerese a héliuménak. Ekkor lilásfehér vakító színképet fog ölteni és a Napunk energiája akár meg is 10-szereződhet! Ennek jeleit már kb. 10 éve érzékeljük a szaporodó napkitörések, a flairek által. Ha eléri a teljes hidrogéntermelési szintet, akkor a színképe az alábbira fog változni, de a mérete elérheti a jelenlegi méret 4-6-szorosát is!

 Egy fehér törpe szerkezete. Kistömegű csillag az utolsó fázis közelében. A fissziós melléktermék lehet oxigén, de akár hidrogén is.

Red Dwarf, kistömegű csillag (vörös törpe) közép-fázisban. A fissziós melléktermék feltehetően réz (rendszám 29.)

A Fekete Lyuk

E hosszabb fejezet alatt bizonyára többször is felmerült a kérdés a kedves olvasóban: mi tehát a Fekete Lyuk, ha ezek nem azok?

Hiszen, amint láttuk, a születő csillagok olykor igen megtévesztően viselkednek, különösen amikor párban állnak, s az egyik jóval kisebb, mint a másik.

Ez a kép akár egy fekete Lyukat is ábrázolhatna evés közben, DE! Valójában egy kettős csillag, amelyiknek az egyik tagja még nem kezdte meg nukleáris tevékenységét. Mindössze tömeget gyűjtött, s ezt a tömeget a már aktív párjának plazmájából is növeli. Tehát ez sem Fekete Lyuk, de igen megtévesztő.

Mi tehát a tipikusan Fekete Lyukra jellemző működés és szerkezet?

Elsősorban az, hogy nem övezi akkréciós korong. Ezzel szemben vortex-formájú, kissé spirális anyaghalmaz fogja körül, ami rendkivül gyorsan forog a lyuk körül:

A Fekete Lyukra jellemző, hogy az esemény-horizonton túljutó anyag már soha nem térhet vissza, ezért gyakorlatilag semmiféle gázt, vagy szilárd anyagot nem bocsát ki. Közel kritikus forgási sebességgel pörög (95%), míg a kifáradt csillagok 50-70%-os kritikus forgási sebességgel pörögnek (ez a magra értelmezendő, s azt jelenti, hogy a mag kerülete a fénysebesség 50-70%-át is eléri). Amikor egy csillag bekerül az esemény-horizont mögé, a már addigra megnövekedett spinje túllépi a kritikusat, s ez a csillag felrobbanásához vezet. Ez a robbanás azonban olyan erejű, hogy a csillag hidrogén atomokra bomlik szét, s ezt gamma- valamint röntgen sugárzás kíséri, amelynek egy része kilövell a Fekete Lyukból is (jet). 

Alul látható a bemenet, felül a kilövellés, amely már nem csak sugárzás, hanem forró plazma is. Mivel a robbanás elemi erejű, ezért jet lövell ki a bejáraton visszafelé is. A kvazár tehát nem más, mint a Nebulák szülőhelye, amelyek egy-egy Fekete Lyuk kapuin áramlanak az Univerzumba. A bejárat és a kijárat természetesen igen távol is eshet egymástól! Ez függ a Fekete Lyuk erejétől illetve tölcsérének hosszától:

Szándékosan nem beszélek a Fekete Lyuk tömegéről, mert az olyan lenne, mint ha egy tornádó tömegéről beszélnénk! A Fekete Lyuk ugyanis az Univerzum "porszívója". Kitakarítja a már kiégett, elhasznált csillagrendszereket, amelyeknek az impulzus momentuma a kora miatt lelassult. Helyesebb SPIN-PULZUSRÓL beszélni, hiszen a csillagrendszerek egyben inercia-rendszerek is. (Azonban senki ne keresse a "spinpulzus" fogalmát a Wikipédiában vagy az egyetemi tankönyvekben, mert ez saját tanulmányom, ami részét képezi a sötét energia kutatási eredményeimnek!)

Tehát nem hat rájuk semmilyen forgatónyomaték, ugyanakkor a csillag körüli bolygók a saját spinjük révén fokozatosan távolodnak. Ez a folyamat lelassítja a csillagok perdületét annak ellenére, hogy csökken a magméret. Ugyanis a csökkenő mag jelentősen veszít a tömegéből, mely tömeg a távolabbi bolygók irányába szabadul el neutrínók és egyéb elemi részecskék formájában. A Fekete Lyukak tehát az Univerzum pörgetői (spinnerei), a rajtuk áthaladó, atomjaira hullott anyag ismét teljes sebességgel fog pörögni.

Az atomokra bomlott anyag kvazáron, illetve pulzáron keresztül lövell ki. Így regenerálva azt az elöregedett csillagrendszert, amelyet a Fekete Lyuk beszippantott.

A mi galaxisunk is egy ilyen óriási Fekete Lyuk körül kering, amit Sagittarius A-nak neveztek el. Ez a Sagittarius és a Skorpió csillagképek között helyezkedik el. Sokáig azt gondoltuk, hogy az Alcyone körül kering a Tejút, ami a Sagittarius egyik csillaga, s amelynek ciklusa korábban 26000 földi év volt. Ez mostanra 25600 év lett és exponenciálisan csökken, mivel a központi Fekete lyukhoz egy tölcsér vonalán közeledünk igen nagy sebességgel. 

Ennek vortexe adja a spirál galaxisformát is. Ebből arra következtethetünk, hogy galaxisunk jóval öregebb, mint azt eddig feltételezték. A fiatal galaxisok ugyanis globula formájúak, illetve különböző ködformát ölthetnek (nebula). 

 a Tejút galaxis

 Az Orion Nebula és az Orion köd fiatal csillagrendszerei

Az itt közzétett tanulmányomat nem a jelenkor "tudósainak", hanem az utókor gyermekeinek ajánlom!

Szerző: Joe Fedor

Minden jog fenntartva!

2016. június 19.